Mivel Konrád hazatértével megszűnt első BsAs-i lakásunk bérlése, a második pedig csak hat nappal később, Jani és Sanyi megérkezésével kezdődik, úgy döntöttünk, hogy a köztes időszakban elutazunk Uruguayba. Endre azért, hogy kipihenje a rengeteg tangóóra és milonga fáradalmát, én pedig családi okokból. Nagyapám testvére ugyanis (Pista bácsi) ide emigrált a Rajk-per elől, és itt élt majdnem 30 évet. Lett egy textilgyára, amiből szépen meggazdagodott. A 70-es években, amikor már hazajárhatott, mindig gyerekek hada állta körbe a vajszínű Mercedesét, hogy "juj, mennyi van beleírva?" ( max. sebesség). 69-ben pedig küldött a nagyapámnak egy vadi új fehér bogárhátú Volksvagent, ami szintén csodának számított akkoriban. Azóta már nagyapám is, Pista bácsi is meghalt, de az uruguayi bogárhátú megvan, apám és öcsém használják old timer-ként.
Szóval Uruguayt és a fővárost, Montevideót 40 éve tisztelet és áhítat lengi körül a családomban. Hát akkor megnézem, ha mindössze három óra oda az út Buenos Airesből. (Egy óra komppal a River Platán át Coloniába, és onnan még két óra busszal.
Megérkezésünk után sétára indultunk Montevideo óvárosában, ami egész egyszerűen sokkoló volt. Mintha egy szellemvárosba érkeztünk volna. Az utcákon emberek alig, minden bolton lehúzva a redőny (igaz, vasárnap délután volt), de az egykor gyönyörű épületek mind lepusztulva, az ablakok pedig bedeszkázva. Kísérteties volt.
Montevideo, a szellemváros
Endre a montevideoi kikötőbenEste volt épp a Montevideo-i Tangófesztivál záró milongája az újvárosban. Hát akkor ott a helyünk! Taxiba ültünk, és elmentünk a megadott címre. Montevideoban ugyanolyan hülyén vannak számozva a házak, mint Buenos Airesben, így először véletlenségből egy kórházba mentünk be. Nagy peckesen végigsétáltunk a kórházfolyosón, majd egy előcsarnokba értünk, ahol szenvedő arcú emberek ültek körben. "Elnézést, hol lesz a milonga?" - akartuk kérdezni, de mire ezt a mondatot összeraktuk volna, addigra épp rájöttünk, hogy rossz helyen járunk. Eltévesztettük a házszámot.
Két épülettel arrébb viszont tényleg milonga volt, nem is akármilyen. Nekem már az is jó előjelnek tűnt, hogy nem fújt sarki szél a légkondiból. De a hely és az emberek is szimpatikusabbnak látszott, mint a két nappal korábbi Buenos Aires-i. Endre, a tapasztalt róka úgy döntött, hogy most már nem engedi, hogy a ceremóniamester olyan helyre ültesse, ahonnan mint egy tikkes cabeceóhat egész este, úgysem látja senki. Határozott léptekkel elindult a legjobban megvilágított főasztalhoz. Ott ugyan már ült egy japán fickó, de kegyesen megengedte, hogy köré telepedjünk.
És a jó asztal valóban szerencsét hozott. Talán azt hihették, hogy valami távolról jött nagymenők vagyunk, mert senkitől nem kaptunk kosarat, és egész este táncoltunk. Csak néha volt egy-egy negyedórás leállás, amikor igazi argentin és uruguayi nagymenők táncoltak egy-két frenetikusat. Rájöttem, hogy náluk - de a pesti tangós klasszisoknál is - egy-egy improvizáció már egy műalkotás. Ketten hozzák létre, és mindkét féltől maximális egymásra figyelést igényel. Na, de ezt már biztos sokan leírták.
Az igazi nagyok: Pablo Inza, Javier Rodriguez
Amit pedig a saját tapasztalatomból leszűrtem ezen az estén, az az volt, hogy a tangózók színvonala mindig nagyon széles skálán mozog. Nem tudsz olyan jó partnert kifogni, hogy utána ne legyen egy még nála is jobb.
Viszont nem tudsz olyan rosszal se táncolni, hogy utána ne legyen egy még annál is rosszabb... :)
Micsoda élmények, fantasztikus, hogy elmentetek Uruguay-ba!! Szuper, hogy dokumentarista oldalról is megismerhetjük :))
VálaszTörlésMiért hülye a számozás???
VálaszTörlésSzerintem a leglogikusabb számozás a világon. Hülye európai szokás, hogy mindent diszkrét egységekben akarunk kezelni, exakt definícióval, ahelyett, hogy iterált megoldásokat alkalmaznánk, amelyek sokkal humánusabbak:
A számozás pofonnál is egyszerűbb: minden sarok X egység (BsAs belvárosban nagyjából méterenként, egy épületblokk 50 egység, a 9 de Julión kívül 100 egység), így pontosan tudod, hogy a Corrientes 1683, az a Corrientes 1200-nál lévő saroktól majdnem 5 saroknyira van.
Az más kérdés, hogy nincs 1681, se 1682, vagy 1680 és a következő szám az 1677, de legalább tudni, hogy 3/4 úton van 1600 és 1700 között.
Nincs az a szívás mint itt, hogy Váci út 10. és 11. között kábé egy kilométer távolság van... (Westend van a páratlan oldalon ugye cép hosszan, aztán Lehel tér...)
gyönyörűek a fotók. még!
VálaszTörlés